Nagy Sándor
1980-ban született Kisvárdán. Általános iskolai tanulmányait szülőfalujában, Fényeslitkén végezte, majd azt követően Kisvárdán érettségiztett. A gimnáziumi évek alatt tagja lette a kisvárdai DOKTOROCK - színtársulatnak, és az itt eltöltött évek és lehetőségek egy életre meghatározták a színházhoz való kötődését. Tizennyolc évesen felvételit nyert Toldy Mária musical -iskolájába, ahol az éneklés mellett már a színészmesterség világába is belekóstolhatott. Ez idő tájt Kocsák Tíbor és Dr.Simon Edit támogatásával lehetőséget kapott a Madách Színházban bemutatásra kerülő "Nyomorultak" c. musicallban való szereplésre. Majd hamarosan Miklós Tibor vezette Piccoló Színház tagja lett, ahol már rengeteg lehetőséget kapott. Ezek nagyon jó útravalóul szolgáltak a Szinház és Filmművészeti Egyetem, operett-musical szakára, ahová nemsokára felvételt nyert. Az egyetemi évek alatt számtalan remek mesterrel dolgozhatott együtt, az énektanulás és hangképzés tekintetében pedig Kővári Judit személyében találta meg a számára legmegfelelőbbet.
Főbb szerepei az egyetem előtt, illetve közvetlen utána:
Utazás c. rockopera -AvronKisvárd /Doktorock Anna Karenina c. mosical- opera -KareninKisvárda / Doktorock István a király c. rockopera-IstvánKisvárda / Doktorock Fame c. musical-TyronPiccoló Színház Rent c. musical- Mark Diótörő és egérkirály-DiótörőSzékesfehérvár Vörösmarthy Szính. Volt egyszer egy csapat-JohnMadách Színház Az Operaház Fantomja -RaulMadách Színház CD-k: Fame musical Rent musical Diótörő musical
|